Az önelfogadásról

Mennyire tudod elfogadni magad? Mint kiderült, ez nem egy magától értetődő állapot. Mert nagyszerű elfogadni önmagunk pozitív részeit, de mi a helyzet az árnyoldalainkkal, az elkövetett súlyos hibáinkkal és a kudarcainkkal?

Pedig pontosan erre lenne szükségünk a kiegyensúlyozott élethez. Seltzer (2008) szerint ez a fogalom a feltétel, kivétel nélküli önelfogadást jelenti. Morgado (2014) tudományos meghatározása ezt részletesen is kimondja: „Az önelfogadás az egyén minden tulajdonságának elfogadása, legyen az pozitív és negatív”. Vagyis addig semmiképp sem beszélhetünk igazi önelfogadásról, amíg magadhoz nem öleled önmagad kevésbé kellemes, negatív részeit.

Irgalmatlanul nehéz elfogadni önmagad valamennyi negatív aspektusát. Mert kemény kihívás szembenézni azokkal a tulajdonságokkal, amiket szeretnél megváltoztatni magadban. Ellenben az a helyzet, hogy csak önmagad valódi elfogadásával léphetsz az igazi önfejlesztés útjára, máshogy ez nem fog menni.

Feltétel nélküli önelfogadás kell


Russell Grieger (2013) olvasatában a feltétlen önelfogadás arról szól, hogy megértesz egy fontos összefüggést: teljes mértékben elkülönülsz a tetteidtől és a tulajdonságaidtól. Vagyis elfogadod, hogy hibáztál, számos kijavítandó hiba rejlik benned, azonban nem hagyod, hogy ezek meghatározzanak téged. Grieger szerint az kell, hogy az ember minden feltétel és ítélet nélkül elfogadja magát. Azt is, hogy emberként végesek, esendők vagyunk, gyakran hibázunk és nem lehetünk tökéletesek.

Ha ez megtörtént, felkarolhatod a saját, valódi éned.  Elkezdheted végre szeretni önmagad, és dolgozhatsz a kevésbé kívánatos tulajdonságaid fejlesztésén, javításán.

Milyen az önbecsülésed?


Ez áll az önmagadhoz való viszonyod középpontjában. Az önbecsülés arról szól, mit gondolsz és érzel önmagadról, függetlenül attól, mennyire érzed magad általában jónak és értékesnek. Az önelfogadás ezzel szemben annak elismerése és elfogadása, hogy az vagy, aki vagy. Önmagad elfogadása tehát a saját lényed sokkal átfogóbb megerősítéséről szól. A teljes, mindenre kiterjedő önelfogadás lefekteti a pozitív önbecsülés alappilléreit.

Egy nulladik lépése annak, hogy egy megerősödött, mosolygó és erős emberként újulj meg.

És reggel egy teljesen más ember nézzen rád vissza a tükörből.

Nézz farkasszemet önmagad sötét oldalával!


A kutatások szerint minél kevésbé tudja valaki elfogadni magát, annál kevésbé érzi jól magát az életben, és annál hajlamosabb lesz nála a mentális betegségek kialakulása (Vasile, 2013). Mi következik ebből? Minél jobban elfogadod magad, minél magasabb pajzsod lesz önelfogadásból, annál jobban tudsz majd védekezni a külső támadások ellen!

Az önelfogadásod lesz a legnagyobb védőpajzsod, és képes lesz lerakni a pozitív mentális egészséged alapjait. Ehhez viszont az kell, hogy felismerd a benned lévő jót és rosszat, önmagad valamennyi aspektusát. Minden korábbi rossz cselekedeted, a rossz viselkedéseiddel együtt. Mert az a helyzet, hogy ezek a nemkívánatos dolgok mind fontos elemei annak, akivé váltál, amilyen irányban formálódott a személyiséged. Nyilván nem tudod ünnepelni lényed minden oldalát, azonban az első és legfontosabb lépés az, hogy megbarátkozz ezzel a vetülettel. Ha megvalósult, akkor megtörténhet a kellemetlen tulajdonságok eltávolítása, átalakítása vagy javítása. Mindannak alkimista feloldása, amit nem szeretsz magadban!

„Ha belenézel a tükörbe, el tudod fogadni azt az egyedülálló, csodálatos embert, aki visszanéz rád?”  – ez Marquita Herald kérdése. Egy olyan felvetés, amit fel kell tenni magadnak, legyen szó olyan fizikai, lelki vagy más problémákról, amik fájdalmat okoznak, amint szembenézel magaddal a tükörben.

Egy váláson áteső férfi az önelfogadás kapcsán elismerheti, hogy hibázott, és emiatt a házassága meghiúsult. Azonban hosszútávon rájöhet: ez nem is igazi kudarc! Mert lehetséges, hogy sokkal több pozitívum származott a házasság összeomlásából, mintha benne ragad egy rossz kapcsolatban.

Egy anorexiával küzdő nő úgy is elfogadhatja magát, hogy nem tökéletes a teste. Észreveheti, hogy nagyon torzító, rossz szemszögből szemléli önmagát, és elhatározhatja, hogy dolgozik ezen a perspektíván.

Mit érez az önelfogadás kapcsán egy alacsony önértékelésű lány? Leszámolhat az önbizalmát régóta romboló önkorlátozó hiedelmekkel. Vagyis szembeszállhat negatív hiedelmeivel és kognitív torzulásaival. Felülvizsgálhatja a nézeteit, és rádöbbenhet, hogy nem minden igaz, amit gondol, így elindulhat egy boldogabb élet felé vezető fejlődés irányába.

A maximalista férfi a munkahelyen rendületlenül küzd a főnöke által kitűzött égbeszökő elvárások és célok teljesítéséért, azonban ez nem biztos, hogy menni fog. Önelfogadással tudatosíthatja magában, hogy néha nem sikerül tökéletesen teljesítenie, azonban akkor is lehet jó ember, ha kudarcot vall.

Mi történik ezekben a változási folyamatokban? Mind a négyen eljutnak egy állításig önmagukkal kapcsolatban: „Nem szeretem, aki vagyok”. És ebből az állapotból léphetnek tovább egy egészségesebb önszemléletig: „A saját oldalamra állok, önmagam leszek, miközben pozitív változást hozok létre a személyiségemben”. Vagyis az önelfogadás során megengeded magadnak, hogy jobb irányba változz, ha szilárdan beleéled magad a jelenlegi valóságodba. Majd úgy döntesz, segítesz magadon ahelyett, hogy a kétségek, a kritika és hibáztatás lavinája alá temetnéd magad.



Összpontosíts az élet pozitív oldalára!


Ha dolgod van az önelfogadással, akkor negatívan, kritikusan tekintesz önmagadra, és ez lehúzó, sötét energiát teremt.

Okozhatja, hogy az élet számos területét komoran szemléled, és egy rossz hangulat nyomja rá a bélyegélt a mindennapjaidra.

Ebből a spirálból akkor fogsz kikerülni, ha pozitív gondolatok révén mélyedsz el az önelfogadásban.

Önmagad elfogadása pozitív belső beszéddel


Mindannyian belső monológot folytatunk önmagunkkal, és ez meghatározza a viselkedésünket. Ez történik, amikor bevésed a tudatalattidba, hogy valamilyen vonatkozásában „nem voltál elég jó”, ugyanakkor szintén itt kommunikálsz önmagaddal, amikor valamiért elismerően tekintesz magadra.

Az önelfogadás eléréséhez pozitív önbeszédre van szükséged a belső párbeszédedben. Ilyen és ehhez hasonló kijelentésekkel:

Jó és gondoskodó ember vagyok. Megérdemlem, hogy tisztelettel bánjanak velem.

Képes vagyok sikereket elérni az életben.

Vannak emberek, akik szeretnek engem és mellettem állnak, ha szükségem van rájuk.

Megérdemlem, hogy boldog legyek.

Nem baj, ha hibázok, mert tanulni fogok belőle.

Minél többször ismétled meg magadban ezeket a kijelentéseket, annál jobban azonosulsz velük, és jó úton haladsz az önelfogadás, az önszeretet felé.


Jelentkezz be hozzám konzultációra

Együtt gondolkodás és megoldáskutatás. Azonnal használható eszközökkel, gyakorlatorientált példákkal a valódi eredményekért.

Kosár tartalma
Scroll to Top